Óda a schifferistákhoz
Amit eddig nem tudtunk, hogy minden ökoszociban ott rejtőzik egy Szabolcska Mihály.
Amit eddig nem tudtunk, hogy minden ökoszociban ott rejtőzik egy Szabolcska Mihály.
A hvg.hu-nak sikerült videóra venni, amint az LMP zártkörű kongresszusának végén lemond Jávor Benedek. A frakcióvezető az után mondott le, hogy az ökopárt kongresszusán a többség arra szavazott, hogy ne lépjenek be az Együtt 2014 Mozgalomba. A döntés győzelem Schiffer András számára, és a kooperatív Karácsony Gergely-Jávor Benedek tengely képviselte politika háttérbe szorulását jelenti. Nézze meg videónkat!
Kifogta az LMP vitorlájából a szelet a Bajnai Gordon fémjelezte Együtt 2014 mozgalom. A legkisebb ellenzéki párt ugyanis „önálló pólus” címen maga akarta az MSZP ellenében összefogni a parlamenten kívüli új szervezeteket, és ezek révén megnyerni a kormányban csalódott jobboldali szavazókat. Míg ez a koncepció a párton belül jelentős vitákat váltott ki, Bajnai feltűnése egyfelől - az Orbán leváltására áhítozó szavazóbázis miatt - komoly dilemma elé állította az LMP-t, másrészt egy táborba sodorta a korábban más állásponton lévő vezetőket.
Schiffer András szerint politikai utasításokat lehet adni a szakhatóságoknak a kiemelt beruházásokról szóló törvény újabb módosításával.
Pörzse Sándor jobbikos képviselő firtatta az MSZP-s Steiner Pál származását még szeptemberben. Utóbbi "izzadtságszagú bunkóságnak" tartja Pörzse megszólalását - adta hírül az Atv.hu.
Schiffer András, az LMP képviselője nagyon tiszteli Bajnai Gordont, de nem tekinti megváltónak és szerinte jó néhány dologról számot kéne vetnie.
Az alkotmányos viszonyok visszaállítását fogalmazta meg az LMP és a 4K! - Negyedik Köztársaság mozgalom közösen készített köztársasági minimumprogramja, amelyet pénteken sajtótájékoztatón mutattak be Budapesten.
Avagy: miért nem áll készen a LMP arra, hogy a civilek pártja legyen? Esettanulmány.
Hiába tündököltem Bajnai Gordon legjobb barátjaként a sajtóban az elmúlt hetekben, nekem is iszonyatosan sok vitám van az Együtt 2014 vezetőivel – mondta a hvg.hu-nak adott interjúban Jávor Benedek. Az LMP hétvégi kongresszusa után lemondott frakcióvezető szerint aki ma reálisnak gondolja a párt által elfogadott stratégiát, az nem olvas újságot és nincs tisztában azzal, hogy mi a helyzet 2012 őszén Magyarországon.
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek ki kell adnia a földpályázatokkal kapcsolatban két LMP-s parlamenti képviselő által kért adatok egy részét a Fővárosi Törvényszék hétfőn kihirdetetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint.
Schiffer András ökopolitikai globalizációkritikus pártnak tartja a Lehet Más a Politikát, és biztosan nem szeretne egy jobbközép beállítottságú LMP-t.
Az ökopárt kongresszusán a többség arra szavazott, hogy ne lépjenek be az Együtt 2014 Mozgalomba. A döntés győzelem Schiffer András számára, és a kooperatív Karácsony Gergely-Jávor Benedek tengely képviselte politika háttérbe szorulását jelenti. Jávor Benedek lemondott a frakcióvezetésről, Schiffer András ugyanakkor azt mondta lapunknak, nem akar frakcióvezető lenni.
Az LMP szerint vérlázító, hogy a kormánytöbbség hétfőn este megszavazta azt a fideszes módosító indítványt, amelynek értelmében a jövőben kiemelt beruházások esetén nem kell mérlegelni egy kisajátítás várható közösségi előnyeit és az okozott károkat. Erről Schiffer András beszélt kedden.
Ez volt az a titokzatos levél, amelyet hiába várt Schiffer András, és még perelni is akarta érte Orbán Viktort. A Miniszterelnökség váltig állította, hogy határidőn belül elküldte a választ. Az LMP-s politikus végül a levélszemét mappában találta meg a küldeményt.
Az LMP szerint Magyarországon helyre kell állítani a népszuverenitást, a jogbiztonságot és a szociális jogállamot, valamint a fékek és egyensúlyok rendszerét. A párt ennek érdekében szerdán az alaptörvény módosítását kezdeményezte.
Nem kapta meg Schiffer András a Miniszterelnökségtől azt a levelet, amelyben az Orbán Viktorhoz intézett kérdésére válaszoltak - ezt az LMP-s politikus közölte. Schiffer András kedden jelentette be, pártja beperli a kormányfőt, miután a rendelkezésére álló 15 nap alatt nem adott választ a párt egyik hozzá intézett közérdekű adatkérésére. A miniszterelnök sajtófőnöke azt mondta, bizonyítani is tudja, hogy október 19-én elküldte a választ.
A Miniszterelnökség október 19-én elküldte a részletes választ az LMP-s Schiffer Andrásnak az Orbán Viktor kormányfőhöz intézett kérdésére - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke, miután Schiffer András keddi sajtótájékoztatóján azt közölte, pártja beperli Orbán Viktort, miután a miniszterelnök a rendelkezésére álló 15 nap alatt nem adott választ a párt egyik hozzá intézett közérdekű adatkérésére.
Az LMP beperli Orbán Viktort, miután a miniszterelnök a rendelkezésére álló 15 nap alatt nem adott választ a párt egyik hozzá intézett közérdekű adatkérésére – jelentette be keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján Schiffer András képviselő. Az LMP közérdekű adattal való visszaélés miatt feljelentést is tesz a kormányfő ellen.
A Milla, a Haza és Haladás és a Szolidaritás vezetői konszenzussal döntenek majd arról, mely szervezetekkel működnek együtt, kiknek a támogatását fogadják, illetve utasítják el. A Szolidaritás elnöke szerint még novemberben elkezdődhet az Együtt 2014 bővítése.
Elkezdődött az LMP-s képviselők által indított adatkikérési per a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) ellen a Fővárosi Törvényszéken szerdán.